Luca napja (december 13.): Lucia szintén a katolikus egyház szentjei közé tartozik, aki a legenda szerint, szüzességet fogadott, életét Krisztusnak szentelte. Kevés olyan jeles napunk van, amelyhez annyi hiedelem és szokás kapcso-lódik, mint a Luca naphoz. Én most csak néhányat említek közülük. A néphit kétféle Lucát ismer: a jóságosat és a boszorkányosat. A néphagyományban az utóbbi terjedt el. Luca-asszonyról már az 1875-ös évből is van feljegyzés: “Minthogy Sz. Lucza a jámbor asszonyokat és leányzókat életében olykor meglepte, jóra serkentette...” E naphoz köt-hető termékenység varázslás, házasság-, halál-, időjóslás, vagy bizonyos női munkák tiltása és a lucaszék készítése.

Luca napján az első látogató meghatározó volt, hiszen ha az férfi volt, úgy azt mondták, hogy az állatszaporulat bika lesz, ha női, akkor üsző. E naphoz kötődött a tyúkok termékenység-varázslása, s ezzel függött össze a fonás, varrás tilalma, mert úgy gondolták, ezzel bevarrják a tyúk tojókáját. Ezzel szemben mondókákkal, mágikus varázslásokkal próbálták növelni a tojáshozamot.:

Pipi, pipi pipikém,
Gyertek elő picikém !
Fijas tingirimet adom,
Tik meg nekem tojást attok...

mondogatták Berettyóújfalun a tyúkoknak Luca reggelén és közben legalább hétféle magot szórtak eléjük eleségként. Mindehhez, mint hasznos cselekedet társult a lopás, vagyis minden gazdasszony szomszédjától elcsent egy marék szalmát és egy tojást, amelyet beletett a tojófészekbe, miközben ezt mondta:

“A mi tyúkunk tojogájjon,
a szomszédé kotkodájjon !”

Dél-Dunántúlon különösen népszerű volt a Luca napi kotyolás. (Bizonyos helyeken lucázás ill. palázolás néven emlegetik.) Ilyenkor a 8-12 éves fiúgyerekek házról házra járva énekelték és mondták a termékenységvarázsló mágikus szövegeket. A szalmacsutakot a ház ajtajában letették és ráültek, vagy rátérdeltek, úgy, hogy közben a feneküket hozzáütögették. Egy darab fát is tartottak a kezükben, amelyet úgy kellett észrevétlenül ellopniuk. Így kérdezték meg az ajtóban: “Szabad-e lucázni?” Ha a házigazda beengedte őket a szo-bába, akkor letérdeltek a szalmára és hosszú verset mondtak. Utána egy félmarék szalmát szétszórtak a szobában, egy részét később a tyúkok alá tette a gazdasszony. A háziasszony a termékenységvarázslásért pénzt vagy gyümölcsöt adott nekik, amelyet ha kevésnek találtak, akkor átkot szórtak a házra ilyenképpen: “Egy csibéjük legyen, az is vak legyen !”

A Luca napot a magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért különböző trükkökkel védekeztek a boszor-kányok ellen. A boszorkányok fölismerésére készítették a luca-széket. Ezen a napon kellett elkezdeni, s karácsonyig kellett befejezni annak készítését, amelynek alakját, formáját szigorú előírás szabályozta. Pereszlényben például kilencféle fából készült. Azt tartották, hogy a karácsonyi misén a székre állva föl lehet fedezni ki közöttük a boszorkány. Menaságról, egy székely községből való K. Róza néni, akiről úgy hírlik megmutatta a falunak ki a boszorkány:

Kíváncsisága vezette arra az elhatározásra, hogy férjével Lucaszéket készíttetett. Karácsony napján kendője alá dugta, s elindult vele az éjféli misére. Sokan voltak a templomban, így csak középen talált helyet. Imádkozott szent alázattal, majd óvatosan lehelyezte a széket és ráállt. A remekmű azonban abban a pillanatban reccsent egyet és levetette magáról Róza nénit, aki nekiesett az előtte állóknak, s többet közülük fellökött. Támadt nagy riadalom, és valaki elkiáltotta magát, hogy “ott a boszorkány”! Az asszony hirtelen fölkapta a széket, menekült ki a templomból, és idős kora ellenére úgy futott, hogy a lába alig érte a földet. A falu népe pedig sza-ladt utána kiabálva. Volt aki látta a szarvát, ahogy a kendője alatt púposodott, mások pedig esküdtek rá, hogy a farka lógott ki a szoknyája alól. Szegény asszony lélekszakadva rontott be a házba, és reteszelte be az ajtót, de a tömeg már ott kiabált és dörömbölt az ablaka alatt. A kemence mellett szundikáló férje feléb-redve a nagy lármára, és látva kifulladt feleségét, csak annyit mondott csendesen: “Haj Róza lelkem, én ezt mán régen tudtam, hogy te vagy a boszorkány”.

A Drávaszögben úgy tartották, hogy a szintén karácsonyig elkészített lucaingben is föl lehetett fedezni, kiben rejlik a boszorkány.

E napon jártak a Luca-napi alakoskodók. Maga a szokás, hogy a fiúk vagy a lányok titokzatos leplekbe bújva természetfeletti lények képében ijesztgették a falu népét, más jeles napokon is szokás volt. Luca napon fehér lepelbe bújtak, s azért jelentek meg, hogy ellenőrizzék, vajon betartják-e a munkatilalmat.

“Eccer egy asszony átment a szomszédba, hát látja, hogy a szomszédasszony mos. Mongya neki:
- Há maga mos ? Máma Luca van!
- Ó mire a Luca-puca eljön, addig haccó kimosok.
Ahogy azt kimondta - éppen kezibe vót a sulyok- kővé vát.”
(1969 -Soltvadkert)

A Luca napi alakoskodók különösen büszkék voltak arra, ha személyük nem tudódott ki. Ezért némán játszottak. Miku-lásokhoz hasonlóan a Lucák is kétarcúak: hol faggatódznak, büntetnek, hol ajándékot osztogatnak.

Még nem láttam, bár szívesen megnézném, hogy hogyan zajlik a legények Luca-napi mókája. Leszedték és elcserélték a lányos házak kapuit, szalmával torlaszolták el a bejáratot, vagy éppen szétszedték a szekeret, majd összerakták a háztetőn.